Szent Jakab Apostol Templom

Szent Jakab Apostol Templom

 


A XV. századi templomot 1778-ban késő barokk stílusban átalakítottak, ám szentélye megmaradt gótikusnak. A főoltár és a szószék a XIX. század első felében készült, klasszicista stílusú munka.

 

A történelmi dokumentumok szerint 1332-ben már plébánia állt itt, viszont alapítására vonatkozó adatok nincsenek. A Jakabhalmon (Jákó-halmon) állt egy kis gótikus kápolna, ami ma a templom legrégibb része, s a középkori templomoknál szokásos keleti tájolású. A törökök elvonulása után 1700-ban már kicsinek bizonyult az istenháza, ezért a község megnagyobbíttatta. A munkát Sőtér Ferenc jászkun kapitány is támogatta, és 1701-ben felszentelték - Szent Jakab apostol tiszteletére - az új templomot. A bővítés eredményeképpen a templom szentélye lett a régi kis kápolna.

 

1750-ben a lakosság szaporodása miatt ismét bővíteni kellett, 1778-ban fejezték be azt az átalakítást, melynek eredményeképpen mai barokk formáját nyerte el a templom. Az 1868-tól több éven át tartó földrengések miatt megrongálódott templomot újra át kellett alakítani, ekkor nyerte el mai formáját. Az orgonát 1873-ban Ludwig Mooser építette Salzburgban, 1958-ban építették át. A szentély díszítése Benke László jászberényi festőművész munkája. Az oldalkápolnát Güntzel Gottlieb budapesti művész festette ki 1891-ben a bécs-altlerchenfeldi templom mintájára.

 

A templom külső felújítására Nemzeti Diverzifikációs Program nyújtott segítséget, melyet melyről a templom előtt elhelyezett tábla is tájékoztat. A templom környezete is megszépült, ezért a távolabbról érkezők számára még vonzóbb lehet Jászjákóhalma. A beruházás során a Szent Erzsébet sétány műemléktéglából kirakott járófelülettel, kandeláberekkel, egyedi díszítésű, fából készült padokkal, rózsabokrokkal, örökzöldekkel készült el, és a hozzá kapcsolódó térkialakításoknak köszönhetően – harmonikusan illeszkedik a településképbe.


Újjáépítették a plébánia sétánnyal határos kerítését, és a névadó, Szent Erzsébetet megörökítő emlékoszlop is a terület része lett. Többek között a régi lépcsők felhasználásával megújult az altemplom környezete, valamint a templom Fő út felőli oldalán a Bánkódó Krisztus szobor, a Feszület, valamint az ott húzódó járdaszakasz is átalakult.

 

 

Cím: 5121 Jászjákóhalma, Fő u. 41.
Tel.: -
GPS koordináták: 47.522678 / 19.98765



    



Add a Facebook-hoz


JASZSAG.EU



A Jászság - (c) JASZSAG.EU, JABE, BL 2011.