Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény

 

Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény

 

Jászkiséren több mint 40 éves hagyománya van a helytörténeti kutatásnak,  a honismereti szakköri mozgalomnak.

 

1970-ben indították el a honismereti munkát, ahol a mozgalmunk céljai az alábbiak voltak:

Szűkebb hazánk, településünk népszokásainak a felkutatása, megőrzése, ezek továbbadása

A régi nagyközségünkre jellemző tárgyi emlékek összegyűjtése, azok gyűjteménybe történő elhelyezése

Nagyközségünk múltjának és történetének írásba való foglalása, valamint 1972 óta pályamunkák készítése egészen napjainkig


Csete Balázs a kiváló tanár országos hírű néprajzkutató nyomdokait a helyi hagyományőrző szakkör viszi tovább. A hagyományőrzés célja: néprajzi tárgyak gyűjtése, elfelejtett szokások, népi hagyományok felkutatása, megőrzése.

 

1981-re a népi kismesterségekhez kapcsolódó tárgyakból több mint 2000 db gyűlt össze. Ezeket leltározták és az akkori  Nagyközségi Tanács rendelkezésre bocsájtotta a régi II. sz. óvoda romos épületét. Ezt a szakkör társadalmi munkában felújította, ahol a tárgyakat 6 helyiségben helyezték el.

 

Az első – a legnagyobb – teremben találhatók a településen régebben használatos eszközök, főleg a háztartásban és mezőgazdaságban használatos tárgyak. Régi népviselet, kihaló kismesterségek, cukrász, cipész, kőműves mesterek régi eszközei. A sokféle ruhanemű bizonyítja településünk lakosságának viseletét. Ugyancsak e teremben találhatók településünk őstörténetének bizonyítékai, régészek által talált ásatási leletek is. Itt helyezték el Mikovinyi Sámuel 1739-ben, a Jászságról kézzel készített térképét, valamint a községet 1818-ban várossá nyilvánító oklevél másolatát.

 

A második teremben Csete Balázs emlékei láthatók: festményei, tus és ceruza rajzai, valamit az általa lerajzolt és elkészített régi jászkiséri gyermekjátékok. Itt látható tanítványa néhai Kocsis László festőművész 5 munkája is. Ugyancsak e teremben láthatók a honismereti munkáiért kapott oklevelek, megyei és nagyközségi kitüntetések, elismerések, a szakkör által készített pályamunkák és az 5-10 évenként készített tablók is.

 

A harmadik helyiségben régi írásos emlékek, a községünk eredeti címerei, térképek, olajfestmények, valamint a tanácskozásra, vendégek fogadására alkalmas berendezés. Itt őrizzük az 1918-ban alakult Dalárda emlékzászlóját, valamint II. Rákóczi Ferenc 1710-ben Jászkisérről küldött levelének másolatát.

A negyedik helyiség az 1920-30-as évek régi jászkiséri szokás szerint berendezett jómódú református szobát idézi fel, annak bútoraival, fényképeivel. Itt található annak a levélnek a hiteles másolata, melyet a néhai Gulyás István hites ügyvéd írt 1867-ben a Torinóba emigrált Kossuth Lajosnak. Kossuth nemcsak válaszolt e levélre, hanem egy őt ábrázoló festménnyel is kedveskedett a levél írójának. Gulyás István hites ügyvéd és feleségének fényképe szintén itt látható.

 

Az ötödik helyiség a gazdag református szobához igazodó konyhát mutatja be, ehhez illő bútorokkal és edényekkel.

 

A hatodik helyiségben a reformátusok által megbecsült öreg szülők szobai berendezései láthatók: szekrény, sublót, ágy, kanapé.

 

Az udvar hátsó területén található az 1995-ben kialakított "Jász-porta" néven elnevezett együttes, a volt cselédlakásból kialakítva. A fő épületet ugyanis a gazda házához tartozó cselédház berendezése követte: így a szoba, konyha, kiskonyha és a kamra. Ezen helyiségekben találhatók régi edények, kályhák, szép szekrények, asztalok, és egyéb háztartásban használatos eszközök. A szoba berendezésénél követtük, nagyközségünk kettős vallású jellegét: félig református, félig katolikus módon rendeztük be azt. Az épülethez tartozik két kocsi elhelyezésére szolgáló kocsiszín, abban szekér, szüreti felszerelés, mosás eszközei és egyéb mezőgazdasági tárgyak kerültek elhelyezésre.

 

 

A "Jász-portához" mezőgazdasági eszköztároló tartozik, ahol szekerek, ekék, boronák, heti piac és országos vásárokra állatokat szállító eszközök láthatók. Ezen kívül református és katolikus temetkezési jelképek: kopjafák, fejfák, keresztek találhatók. A portán még disznóól, gémeskút és galambdúc is megtekinthető.

 

Mindezt a 600 négyzetméteres emlékpark egészíti ki. Itt látható a régi Trianon előtti Magyarország és benne a mai Magyarország térképe, amit Pilisjászfaluból hozott mészkőből alakítottak ki.

 

Hazánk legrégibb emlékeinek kopjafák csoportjával tisztelegnek. Kopjafát állítottunk a honfoglalás 1100 éves évfordulójára,  a magyar oktatás 1000. évére Árpád fejedelemnek, Szent István és Szent László királyunknak, s nem utolsó sorban IV. Béla királyunknak, aki 1239-ben megengedte a „Jászoknak-Kunoknak” a letelepedését. Kikötése volt, hogy szakítsanak régi életmódjukkal, legyenek e hazának hű fiai és leányai. A kopjafa gyűjteményt a 7 törzs kopjafája öleli át - Nyék, Megyer, Kürt – Gyarmat, Tartján, Jenő, Kér, Keszi - akik a honfoglalás hősei voltak.

 

A porta szépségét 100 rózsatő, gyümölcsfák, díszcserjék teszik gyönyörködtetővé a látogatók számára.

 

A Csete Balázs Helytörténeti Gyűjtemény tevékenységét hangulatos népi játékkészítő foglalkozások, szalonnasütési lehetőség és alkalmi kiállítások egészíti ki.

 

A leltározott tárgyak száma és a működés feltételeinek biztosításával az intézmény 1998-ban megkapta a Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériumától a „Működési engedélyét”.

 

2001-ben a gazdag gyűjtemény tovább bővült. A lelkes gyűjtő munkának és az adományozók nagylelkűségének köszönhetően a gyűjtemény „Borházzal, Kovácsműhellyel és szabadtéri Kemencével bővült”. 

 

 

Elérhetőség:

 

Balogh György igazgató

5137 Jászkisér, Bocskai István út 26.
Tel/Fax: 57/450-208

http://www.jaszkiser.hu/muvhaz/

E-mail: jkmh-kukac-freemail-pont-hu



    



Add a Facebook-hoz


JASZSAG.EU



A Jászság - (c) JASZSAG.EU, JABE, BL 2011.