Jászberény
A Jászság legnagyobb és Jász-Nagykun-Szolnok megye második legnépesebb városa. A Zagyva folyó két partján terül el, Budapesttől 79 km-re. Vasúton a 82-es számú villamosított vonalon, közúton a 31-es illetve a 32-es főúton, valamint több alsóbbrendű útvonalon is megközelíthető.
Régészeti emlékek utalnak arra, hogy a város környéke már a kőkorszakban is lakott volt, illetve a vaskorban itt élő keltákra, majd a későbbi szarmata és avar jelenlétre is emlékeztetnek. A jászok által a XIII. században benépesített tájegység. Jászberényt a források 1357-ben említik először „Beren” névalakban. 1550-ben már városi rangú település.
Nevezetességei: Jász-Nagykun-Szolnok megye műemlékekben leggazdagabb települése. A teljesség igénye nélkül megemlítendő: a Ferences templom és rendház, a római katolikus Nagyboldogasszony- főtemplom, a Református templom, a római katolikus (szentkúti) templom, az 1930-ban épült neoklasszicista stílusú Tanítóképző Főiskola, a Jászkun Kerületek Székháza, a Városháza, a Déryné Művelődési Központ (egykori Lehel Szálló), a Jászkürt Fogadó, a Kőhíd, és az ország egyik legrégebbi múzeuma, a Jász Múzeum.
Termálvíz kincsét a város gyógy- és strandfürdőiben hasznosítják.