Balla Istvánné - horgolás, ékszerkészítő

Balla Istvánné - horgolás, ékszerkészítő


Balla Istvánné
Cím: 5100 Jászberény
Tel: 57/411-045
E-mail:
b_istvanne@freemail.hu
Honlap: -

 

Az általa nyújtott szolgáltatások a következők:

-          Egyéni és egyedi megrendelések teljesítése

 

Balla Istvánné saját elmondása szerint, már 8 éves korában megtanult horgolni, melyben segítségére volt a szomszédságukban élő fiatalasszony. A tanulás korán sem volt könnyű feladat, nem ment zökkenőmentesen, azonban szorgalommal, kitartással sikerült jól elsajátítania azt. Kezdetben, a tanulási folyamat során főleg egy kis vitrinterítőket, készített. Az elkészült munkákkal szerzett sikervélemény további minta elsajátítására ösztönözte Őt.

 

 

 


Édesanyja látta milyen szép dolgok kerülnek ki kezei közül, arra kérte lányát, hogy tanítsa meg őt is a horgolás művészetére, innentől kezdve már ketten csipkébe öltöztették az otthonukat. Elmondása szeint a horgolás mellett a kötés is érdekelte, így később megtanult kötni is. Így sapkákat, ruhaneműket pulóveeket, mellényeket készített. Idővel a keresztszemes, és különböző hímzéseket is elsajátított.


Immáron nyugdíjasként megpróbálkozott a gyöngyfűzéssel. Ezt főleg minta alapján tanulta, sajátította el a különböző technikákat: peyot, Raw, gyöngyhorgolás, befoglalás. Készültek nyakláncok, telefondíszek, kokárda..).

 
A jászberényben működő kézimunka szakkörbe 2011 decemberébe ment, ahova gyerekkori barátnője invitálta. Régóta tetszik neki a szalaghorgolás, ezért a szakkör keretein belül sajátította el ezt is. Néhány kis terítőt már készítetett, azonban saját bevallása szerint még van tanulni valója.

 

 

 



 

 

 

 

 

 


 
 

 

 



    



Add a Facebook-hoz


JASZSAG.EU



A Jászság - (c) JASZSAG.EU, JABE, BL 2011.