Sipos Gyuláné - horgolás

Sipos Gyuláné – horgolás




Sipos Gyuláné
Cím: 5130 Jászapáti
Tel: 57/413-446
E-mail: -
Honlap: -




Az általa nyújtott szolgáltatások:
- egyedi és rendelésre készülő dekorációs tárgy
- húsvéti dekoráció (nyuszi, tojásdísz)
- karácsonyi dekorációk, díszek (angyalok, harangok, karácsonyi gömböcskék)
- horgolt virágok
- terítők
- és ruhák, akár tervek alapján is.

 

Erzsébet Jásztelken született 1945-ben, és természetesen már gyermekkora óta szereti és foglalkozik kézimunkával. Végül a horgolás mellett döntött, ezt űzi hobbiként most már évek óta, mert lenyűgözi az az átváltozás, ahogy a cérnából gyönyörű alkotás születik a keze alatt.


Legelső munkájára ma is méltán büszke: tanárnőjének horgolt zongoraterítőt. Emlékezetes ez azért is, mert tőle tanulta a kis tanyasi iskolában a horgolás fortélyait. Később a Dunántúlra költözött, de ott sem tudta megtagadni magát, de a hobbijáról ott sem mondott le, így mikor nyugdíjas éveik elején visszatértek Jászapátira, a gyakorlatból cseppet sem esett ki, és így lehetett a Jászberényi horgolóműhely tagja.


Gyermekeinek sok-sok egyedi ruhát tervezett, horgolt, kötött, így szerettette meg velük a kézművességet és a hagyományőrzést.

 




    



Add a Facebook-hoz


JASZSAG.EU



A Jászság - (c) JASZSAG.EU, JABE, BL 2011.