Jászladány

A Jászság délkeleti részén fekszik. Közúton Jászapáti ill. Szászberek felől a 3227-es úton, illetve Jászalsószentgyörgy, Besenyszög és Tiszasüly felől mellékúton közelíthető meg. Vonattal a 86-os számú vasútvonalon érhető el.
A vidék régészeti leletei főként a rézkorból és a római korból valók.
Fodor Ferenc szerint 1067-ben, a Zászty Apátság alapítólevelében említik először. Más források az 1399-es írásos említést emelik ki (Ladán). 1550-ben Jász Ladán, 1567-ben Jaz Ladán, 1828-ban Ladány néven szerepel az okiratokban, 1910-ben pedig már mai nevén, Jászladányként említik.

1828-ban I. Ferenc király négy országos vásárt adományozott mezővárosi ranggal együtt Ladánynak, 1876-ban azonban városi rangja megszűnt.


Nevezetességei: Római katolikus templomában (1757) Kracker János Lukács Szent Család képe látható. A római katolikus plébánia 1840-ben épült, klasszicista stílusban.
A Nepomuki Szent János-szobrot 1808-ban állították, a Kálvária 1757-ben készült, barokk stílusban. A Szentháromság-szobor 1847-ben készült, klasszicista stílusú. A Lourdes-i kápolna a XIX. században épült.

 



    



Add a Facebook-hoz


JASZSAG.EU



A Jászság - (c) JASZSAG.EU, JABE, BL 2011.